Ilyenek voltak az első hűtők és ilyenek most

Kategória: Ötletek, javaslatok, tanácsok
2022.06.26. 07.18 | Módosítva : 2022.06.29. 06.09

Az ételek és italok frissességének megőrzéséhez évezredek óta használja a hűtést az emberiség. Mára a legfontosabb hűtőgép  fejlesztési szempont a környezet- és a klímavédelem lett.

Hűtés a régmúltban

Az alacsony hőmérsékleten való tárolás jelentőségét már az őskorban is felismerték, hiszen az elejtett vadat hóval, jéggel hűtötték. Az ókorban földbe ásott jégvermeket használtak, a középkorban pedig pincékben és kutakban hűtötték az élelmet. A húsok, a gyümölcsök, italok és borok hűtésére legalkalmasabb jég került az első hűtőberendezések feltalálásához is. A jéggel történő hűtésnek egészen a 19. századig meghatározó szerepe volt. 

Egy kis hűtőtörténelem 

Az első mesterséges hűtési eljárásokkal már a 19. században kísérleteztek. A számtalan technikából a kompresszoros megoldás vált be, amely bizonyos gázok összepréselése révén hozza létre a hűtőközeget. Az első elektromos árammal működő hűtő ( a frizsider) Chicago-ból indult világhódító útjára. A következő nagy hűtőipari áttörést a halogénezett szénvegyületek, vagyis a freonok felfedezése jelentette. Mivel az addig használt hűtőközegek mérgezőek vagy korrozív hatásúak voltak, az alkalmazásukkal a hűtők gyorsan tönkrementek. 

A freon szí­ntelen, szagtalan, nem robbanásveszélyes hűtőközeg, nem volt egészségre ártalmas, mint a korábban alkalmazott ammónia. A freon alkalmazása forradalmasította a háztartási hűtőszekrények elterjedését, és 1937-ben az USA-ban már minden második háztartásban volt hűtő. Az első fagyasztókamrás hűtőgépet az Electrolux dobta piacra 1938-ban és csak két évet kellett várni arra, hogy a kompakt mini hűtőgépek az autók utasterébe, valamint a fagyiskocsikra kerüljenek. 

A freon gázzal működő,  CFC-alapú hűtőgépek egészen 1974-ig pusztították a Föld ózonrétegét. Amikor kiderült, hogy a freon a levegőbe jutva károsí­tja az ózonréteget, fokozatosan eltüntetk a környezetkárosító hűtőközegek, mára a freont betiltották az Európai Unióban. Napjainkban a hűtőgép hűtőközegének fejlesztése a környezetvédelmi céloknak megfelelő megoldásokat részesí­ti előnyben. 

Az Electrolux LNT7ME32M1 szabadonálló hűtőgép 101 literes, automatikus leolvasztású  fagyasztótérrel és 230 literes, szintén automatikus leolvasztású hűtőtérrel rendelkezik. Fejlesztése során arra törekedett a gyártó, hogy minden tekintetben érvényesüljenek a környezet-és klímavédelem szempontjai.