Ünnepi készülődés: együtt a család!

Kategória: Mosómasa
2015.11.16. 08.38 | Módosítva : 2015.11.20. 08.17

Hagyományosan karácsonykor összegyűlik a család apjara-nagyja, hogy együtt töltsék a szeretet ünnepét. Ez azonban minden háziasszonynak hatalmas megterhelést jelent, hiszen nem csak a finom és bőséges vacsoráról kell gondoskodnunk, hanem sok esetben a rokonok elszállásolásáról is! Néhány egyszerű praktika segítségünkre lehet, hogy minden időben elkészüljön a család megérkezéséig!

A karácsony előtti időszak minden háziasszony életében igen megterhelő. Nem csak az ajándékok becsomagolásával, a bevásárlással és a főzéssel kell ugyanis foglalkozniuk -, ami egyébként önmagában sem kis feladat. Hiszen ha jön a család, és akár több napig is maradnak, a nagytakarítás mellett friss ágyneműt is kell is húznunk. Ami télen nem könnyű. Az egész évben az ágyneműtartóban pihenő párnák és takarók bizony sem puhák, sem jó illatúak nem lesznek a rokonok érkezéséig. Ha szerencsénk van és enyhébb a december, néhány órára kitehetjük az ágyneműt a szabadba. A Nap természetesen nem süt olyan intenzitással, mint nyáron, így nem fognak olyan szép nagyra dagadni páráink sem. Sőt, a folyamatosan párás idő miatt magukba is szívhatják a nedvességet, amit majd bent, a lakásban kell kiszárítanunk belőlük, ezzel nyirkos hatásúvá és hűvössé téve otthonunkat.

Van azonban erre is jó megoldás! Az Electrolux EDP2074PDW szárítógép, melyben plusz erőfeszítés és időveszteség nélkül frissé és kellemes illatúvá varázsolhatod ruháidat!  LCD-kijelzős - idővisszajelzés, érintőkapcsolók - szűrő és tartály telítettség kijelzős Electrolux EDP2074PDW szárítógép meggyorsítja a karácsonyi készülődést! Nedvességérzékelő szenzora, irányváltási funkciója és késleltetett indítási funkciója pedig gyerekjátékká teszi a munkát! Fontosabb programjai között megtalálhatóak a pamut, a műszál, a kímélő, a vasaláskönnyítés, a frissítés, a mix, a sportruha és a gyapjú frissítés is!

Márkabolt tipp: Az Electrolux EDP2074PDW szárítógép nedvességérzékelő szenzorának köszönhetően egészen biztosan friss, puha és száraz lesz az ágyneműnk és ruháink!